Bodza

A bodzát nem kell bemutatni, a magyar népgyógyászatban ott van a kamilla mellett. Talán ez annak köszönhető, mert régebben ott lapult minden ház mezsgyéjén. Hogy melyik keletkezett, a hiedelem, vagy a szokás, hogy a mezsgyére karónak a könnyen gyökeresedő bodzát választották, vagy azért választották azt, mert már élt a hiedelem a védelmező tulajdonságáról, ma már nehéz lenne kideríteni. Egy bizonyos, valamikor nagy becsben tartották őseink a bodzát, s a gyógyászatban megbecsült helyet kapott.

Két fajtáját ismerjük. A földi bodza alacsony bokor, ősszel levele elhal, tavasszal újra kihajt. Gyökere szerte kúszik a földben, itt ott felüti a fejét, könnyen terjed. Az egész növény hasonlít a bodzafához, levele, virágja és termése, ám kissé jellegzetesebb szaga van.

A bodzafa magas cserje, vagy alacsony fa formában fordul elő. Levelei 5-9 ágúak. Virágzata az ágak végén fejlődik ki, sárgásfehér, kellemes illatú, május, júniusban virágozik. Termése feketés lila, lilásvörös, édes, savanykás bogyó.

A bodzának a népi gyógyászatban és az étkezésben a termése mellett a virágját nemcsak gyógyteának, de a nyári melegben frissítő italnak is felhasználhatjuk. A virágja tartalmaz izzasztó glikozidát, rutént, illóolajat, nyálkát, cukrot, cseranyagot kéksav glikozidát C vitamint stb.

Termése tartalmaz gyümölcssavat, C, C2 és A vitamint, cukrot, cseranyagot, nyomelemeket, illóolajokat stb. A bogyókból lekvár készül, de frissen is használhatjuk szörpnek készítve vízzel, vagy más gyümölccsel együtt.

Egész évben használatos, mint tea keverékek, frissítonek, vagy gyógyteának. Hat a légutakra vértisztító és vesetisztító.